„ Oh Ti mintjájan kik által mentek az   uton figyelyétek és nézzétek meg oly fájdalom mind az én fájdalmam „

Zala megyében szinte egyedülálló az 1910. október 4-én felszentelt un. amerikás (kivándorlási) kőkereszt, amely Zalaszántón található. Az emlékezés ilyen fajta szakrális bizonyítéka a felállításakor nem a mai helyén volt, hanem lent az út belső része mellett, az úttal párhuzamosan, amely csak később került fel a kialakított bástyára, a mostani helyére. ….

Helytörténet kutatóként több mint 6 éve kezdtem hozzá az adatgyűjtéshez új könyvemhez, amely településünk múltjának az egyik általam mindenféleképpen érdekesebb állomását öleli fel. Az első fejezetekben ebből nyújtottam egy kis ízelítőt, valamint a leendő könyv talán még nem végleges címét is megadván. A XIX. század végétől a XX. század közepéig terjedő korszakhatárt szándékosan húztam meg. Nem szeretnék politikát belevinni ebben a társadalmat érintő kutatási anyagba sem, úgy is akaratlanul átszövi életünk minden pillanatát a mai közélet. Akaratlanul is érinti a mai napok „megélhetési” gondjait, a szülőhazából történő elvándorlás talán akkor még keserűbb kenyerét.  Sokszor hallottam már a történelem ismétli önmagát. Talán az élet is…

Az emigrálás vagy emigráció (kivándorlás) az a cselekmény, melyben egy országot vagy területet azzal a szándékkal hagy el a lakosa, hogy tartósan egy másikban éljen. Általában a lakosság mozgását említik migrációnak. Sajnos talán az utóbbi szó most már jobban beleégetődött az agyunkba, mint az előző. Egy évszázaddal ezt megelőzően az első szóval voltak így.

(Mostanra a véleményem szerint a migráció és a migránsok kollektíven megbélyegző, pejoratív értelművé vált.)

De térjünk vissza a történelmi adatokhoz és tényekhez: A dualizmus korában megkezdődött és több évtizednyi tömeges méretű „Újvilági” kivándorlás során az akkori Magyarország területéről a közel 2 millió fő (több nemzetiségből tevődve) hagyta el hazáját, amelyből több mint 80% az Észak-Amerikai kontinenst választotta.

Remélem az előző adatból a közel 1 millió „magyar” kivándorlását senki kétségbe nem vonja.

Az említett időszak végére, csak mintegy ½ millió fő tért haza a többiek nagyrészt az új földrészen maradt. A kivándorlók ¾ része között fölműveléssel foglalkozók, napszámosok, uradalmi cselédek közül került ki.  A korabeli (nagy) Zala megyéből a legális és illegális kivándorlók száma talán összesen a 15.000 főt is meghaladhatta.

Magyarországon ekkor még a lakosság közel 50% a mezőgazdaságból élt. Az össztermőföld 70%-ban nagybirtokosok kezében volt, de ők csak a népesség 1,5 %-át tették ki. A fennmaradó 30% termőföldterületen tengődött az ország lakosságának a fele. A földeknek nagy része apró birtok volt, amely nem tudta eltartani a zsellérsorban élő családokat. A megélhetésük végére kerülők csak egyet választhattak egy új életet kezdeni egy más világban, hogy ne kerüljenek idő előtt egy „evilág” utáni másvilágba†.  

Ezt a keserű kezdetet és utat szeretném megtalálni a zalaszántói kivándorlók bemutatásával és a még fennmaradó források alapján, megkeresve a 3. illetve 4. generációs élő leszármazottakat és megmutatni nekik e- csodás kis településünket, hogy büszkék legyenek őseikre, gyökereikre és talán magyarságukra.

(folyt. »)